A jókedv vonzza a szerencsét?
Azt mondják igen. A szerencse a jókedvű embereket keresi. Ez pedig egy igazi ördögi körré alakulhat, hiszen a szerencse jókedvet szül, és így újra és újra megtalálja az illetőt, míg másokat folyamatosan elkerül. Ez persze nem egy aranyszabály, habár szinte szabályszerű, hogy az ember megváltozik, és ha a szerencse sokat jár valakihez, az talán elfelejti megbecsülni azt, és egyre inkább elsodródik attól az állapottól, aminek köszönheti a kellemes hatást. Minden a viszályára fordulhat, és a legszerencsétlenebbé válhat, aki komorrá válik.
Hogy meddig érdemes a szerencsénkre hivatkozva kísérteni a sorsot, azt csak egy élet tapasztalata mondhatja el nekünk. Ha szemfülesek vagyunk, akkor talán sikerülhet megtalálnunk azokat a jeleket, amik elárulják számunkra, hogy érdemes-e próbára tennünk a szerencsénk. A kockázat vállalás mindig nehéz dolog, ha nagyban játszunk, de a sok kicsi által hozott negatív egyenleg is megfekszi az ember lelkét, és egyre nehezebben mer belevágni a kockázatos dolgokba, holott ez épp úgy megnehezíti az esélyeinket, mint a rossz kedvünk. Ha negatívan állunk hozzá, és nem hiszünk abban, hogy nyerhetünk, akkor valahogyan befolyásoljuk a szerencsénket...
Ma már egyre többet foglalkozik a tudomány az emberi tudat világra gyakorolt alakító hatásaival. Ez egy földhözragadt embernek egyszerűen halandzsa, holott már a kvantumfizikusok kísérletei is bizonyítják, hogy létezik az emberi tudatnak egy józan ésszel felfoghatatlan hatása a világban zajló események kimenetelének befolyásolására. A kétréses kísérlet azonban jóval bonyolultabb, mint, amit az egyszerű halandó megérthet. Ha azonban nem vagyunk restek tanulni, akkor nekieshetünk a kvantumfizikát bemutató könyveknek, és magunk kutathatjuk a bizonyítékokat a hasonló érdekességekre... Másoknak azonban éppen elég bizonyíték van minderre a saját életében, és talán a legjobb, ha saját magunk győződünk meg saját tudatunk hihetetlen mélységeiről.
Az biztos, hogy ha a belső hangra hallgatunk, akkor elkerülhetjük, hogy butaságokat tegyünk, és így növelhetjük esélyeinket, hogy minél szerencsésebbé tegyük magunkat!
Sok szerencsét minden olvasónknak!
